Reggel arra ébredtem, hogy valami megnyalja az orromat.
- Hé kiskutyám! Nyugi!
Várjunk csak! Nekem nincs is kutyám! Abban a pillanatban kipattant a szemem és Bessy-t láttam magam előtt. Ha itt van Bessy… Akkor ez csak egyet jelenthet. Itt van Ő is.
Azonnal kikászálódtam az ágyamból és felkaptam az első ruhát, ami a kezem ügyébe került. Magamhoz hívtam Bessy-t és vele együtt leszaladtam a lépcsőn. Berohantam a nappaliba, a konyhába de Paul sehol sem volt.
- Cuki a pólód!- mondta egy hang az étkezőből.
- Mi?- fordultam hátra egy kicsit ijedten. – Paul! – kiáltottam fel!
- A húgod beengedett. Remélem Bessy nem ébresztett fel. Amikor beléptem, felrohant. Nem tudtam mit kezdeni vele.
- Semmi baj. Már amúgy is fel kellett volna kelnem. – mosolyogtam rá. – Eljöttél?- kérdeztem.
- Arra gondoltam, hogy eljöhetnél velem meg Bessy-vel sétálni.
- Benne vagyok!
Ránéztem a pólómra, amin a Micimackó szereplői voltak és a kis fehér sortomra, ami már két éve meg volt.
- Talán át kéne öltöznöm.- mondtam nevetve.
Felmentem az emeletre, megmostam az arcom, majd felvettem egy fekete leggingset egy fehér tunikával.
Később gymás mellett sétáltunk és beszélgettünk.
- Van valami hobbid?- kérdezte.
- Imádok fényképezni. És szeretek olvasni is.
- Igen, én is szeretek olvasni. Meg ez a munkámhoz tartozik.
- Persze. Ez olyan kötelező féleség is. Neked mi a hobbid?
- Szeretem a téli sportokat. Sőt..szeretek mindent, ami sport.- mondta nevetve.
-Szoktam futni és jógázni.
- Jóga? Sosem értettem mi benne a jó.
-Megnyugtat. Tudod, testi-lelki béke. Szerintem tényleg hasznos! - kacsintottam rá.

És ez ment fél órán keresztül. Ő kérdezett én válaszoltam, vagy épp fordítva. Amikor majdnem befordultunk az utcánkba elkezdett szakadni az eső.
Erre elkezdtem nevetni.
- Ez a mi szerencsénk. – nevetett velem. – Michael nincs otthon, így ázhatok a ház előtt.
- Gyere át hozzám. Csak a tesóm van otthon.
- És a szüleid?
- Egész nap dolgoznak. Nem nagyon vannak itthon, kivéve hétvégenként.
- Ha nem gond, hogy összevizezem a szőnyeget, akkor megyek.
- Dehogy gond! Ugyanúgy összevizezem én is! – nevettem.
Végigrohantunk az utcán a házunk felé. Amikor ki akartam nyitni az ajtót nyitva találtam.
Talán Dóri hagyta nyitva. Persze igazam is volt.
- Sziasztok! Látom, eláztatok! – kuncogott Dabrina.
- Igen egy csöppet. Az ajtót becsukni nem kell?- kérdeztem vádlón.
- Hoppá! Valószínű elfelejtettem, amikor behoztam a…- egyből elhallgatott.
- Folytasd!- utasítottam.
- Na jó! De majd én mondom meg anyuéknak.
Azzal felrohant de már jött is vissza egy kis fekete gombóccal a kezében.
- Ő itt Johny. 
- Te hazahoztál egy kutyát?
- Itt volt a kertben. És mivel senki nem kereste megtartottam.
- Mutasd!
Kezembe vettem a kis csöppséget és értettem miért hozta haza. Nagy, barna szemeivel úgy nézett, akit egyből magamhoz szorítanék és sosem engedném el. Ahogy láttam, jól volt tartva, a szőre is szép fényes volt.
- Őt muszáj lesz megtartanunk! – mondtam neki mosolyogva.
-Bizony! De majd ezt magyarázzuk be anyáéknak is. 
- Majd kint lesz a kertben. Úgyis olyan nagy, el lesz ott.
- Igen ez igaz. Na, kettesben hagylak titeket.- fogta a kiskutyát és bement a nappaliba.
Felrohant a  és mi ketten maradtunk Paul-lal.
- Olyan csöndben voltál.
- Ez családi ügy. – kuncogott.
- Gyere, menjünk fel a szobámba.
Megfogta Bessy nyakörvét és óvatosan, nehogy összekoszoljon valamit, felvezette a lépcsőn.
- Nagyon szép szobád van.
Halványlila falak, fa parketta, hozzá illő fa bútorok. Szerettem a szobámat. Stílusos, de egyedi.
- Köszönöm.
Leült a franciaágyamra én pedig mellé telepedtem.
- Szereted a munkád?
- Persze. Imádom. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ezt a szakmát választottam. Jó, vannak hátrányai is, de eszméletlenül szeretem. A kollégáim is fantasztikusak. És 25 évesen már ilyen sikeres vagyok...álmomban sem gondoltam volna.
- Bevallom, az a kedvenc sorozatom. Alig várom, hogy újabb és újabb rész következzen.
- Aranyos vagy.
Éreztem, ahogy elpirulok. 
- Te mi szeretnél lenni?
- Rendezvényszervező, fotográfus. Amit szeretek csinálni.
- Szép cél. Remélem sikerülni fog.
Belenéztem gyönyörű barna szemébe. Tudtam, hogy már most többet érzek iránta, mint barátság.
Megcsörrent a telefonja. Michael volt az. Felvette, alig beszéltek 2 percet.
- Mennem kell. Michael hazaért. Jó volt veled. Köszönöm hogy itt lehettem.
- Igen, veled is.
- Gyere Bessy. - hívta ki kutyáját az asztalom alól.
Lekísértem, és kiengedtem az ajtón. Mind a ketten mosolyogtunk. Miután elment, feltettem a fülhallgatómat, és elkezdtem lejátszani a kedvenc listámat.

Mikor hazaértem egyből elkezdtem készülődni, pedig még 3 óra hátra volt.
Lezuhanyoztam, megmostam a hajam, kifestettem a körmöm… Ezekkel a dolgokkal csak egy óra telt el. Azt hittem megőrülök a várakozásban. Leültem a gépem elé, megnéztem az e-mail-jeimet, a Facebook-omat. Aztán elkezdtem nézni a kedvenc sorozatom.
Mire észbe kaptam már fél nyolc volt. Gyorsan kikapcsoltam a gépet, és beszaladtam a gardróbomba, hogy valami csajos, de laza ruhát keressek.
Amikor felvettem a kedvenc farmernadrágomat és egy fekete, laza  felsőt,  a cipőkön gondolkodtam. Magas sarkú vagy inkább lapos? 
A fekete balerinát választottam, hisz egész este sétálni fogunk. Felhúztam a cipőmet és elkezdtem sminkelni.
Épp egy kis rúzst kentem a számra, mikor csöngettek.
Gyorsan leszaladtam a lépcsőn és ajtót nyitottam.
Ő ott állt egy bőrdzsekivel a kezében és mosolygott. Izmos felsőtestén végigsimult sötétkék pólója, amit egy fekete farmerral kombinált. Szerettem a fiúknál ezt az egyszerű stílust.
- Mehetünk?- kérdezte.
- Igen már készen vagyok.- mondtam.- Csak hozom a pulcsim.
Felszaladtam egy vastagabb pulóverért és már mentünk is.
- Messze van innen a város?- kérdezte és megállt mellettem.
- Nem annyira. Negyed óra gyalog.
- Akkor oké. Mert ha messze van, mehettünk volna a kocsimmal.
Hát persze! Biztos rengeteg, méregdrága autója van.
- Milyen kocsid van? - kérdeztem félve, hátha tolakodónak veszi a kérdésemet.
- Most egy BMW X5-ös.
- Az gyönyörű. Majd ha nekem is lesz kocsim, én is valami olyasmit szeretnék. Egyelőre a jogosítványt kéne leraknom. De apának van egy terepjárója.
Amíg a kocsikról beszélgettünk, be is értünk a városba. Sétálgattunk butikok, bevásárlóközpontok és több kereskedés mellett. Amikor egy-egy nevezetesség mellett elhaladtunk elmondtam Paulnak hogy mi is az.
Egyszer, amikor egy szoborhoz értünk megkérdezte:
- Ezt ki építette? Olyan ismerős nekem. Lehet, hogy már láttam egy képen. 
- Hát ez a szobor… hm…- kezdtem.- Egy híres szobrász készítette, valamikor régen.
- Fogalmad sincs mi ez ugye? –kérdezte nevetve.
- Nahát! Eltaláltad!- nevettem én is vele együtt.
Mire körbejártuk a várost jó éjfél lehetett.
- Már ennyi az idő? Ne haragudj, nem vettem észre. Biztosan fáradt vagy már. - néztem meg a mobilon az órát.
- Észre sem vettem, hogy ilyen gyorsan elrepült az idő. Itt minden olyan békés és napos. Tetszik ez a hely.
- Ennek örülök. - mosolyogtam rá.
A hazafelé úton a zenékről és még sok más dologról beszélgettünk.
Amikor megérkeztünk a házunk elé, felém fordult.
- Köszönöm!
- Mit? – kérdeztem.
- Hát a városnézést.- válaszolt.
- Semmiség! - mondtam neki.- Itt nőttem fel, de sosem tudom megunni.
- Nem csodálom. Nagyon jó este volt. Már régen voltam így, csak szabadon, semmi forgatókönyv, vagy paparazzik. 
- Azt meghiszem. Kemény meló, igaz?
- Eléggé. De nagyon szeretem. Ez az életem.
Mosolyogtam, és közben nagyokat pislogtam.
- Fáradt lehetsz. Menj, feküdj le! Még egyszer köszönöm az estét. Jó éjszakát!
- Még egyszer nincs mit! Jó éjt!
Megfordult, és én végignéztem ahogy eltűnik a lámpák fényében.

Beléptem a házba, és észrevettem, hogy még égnek a lámpák. Pedig már elég későre járt.
- Na ez tuti, hogy jó volt! – suttogott egy hang mögöttem. – Látom az arcodból.
Megpördültem és láttam, hogy a húgom, Dabrina áll az ajtóban.
- Igen nagyon jó volt! De neked nem kéne aludnod?
- És ha igen? Na mesélj! Mindent tudni akarok! Jól csókol? –kérdezte kuncogva.
- Dabrina! Nem csókolt meg! És jobb, ha elmész lefeküdni!- mondtam neki egy kicsit durvábban, ahogy kellett volna.
- Úgy sem menekülsz. Most lehet, de mindennek eljön az ideje. - mondta rejtélyes hangon. 
- Gyerünk!
Hátat fordított és felment a szobájába. Én követtem, és amikor becsuktam magam mögött az ajtót egyből az ágyamra dőltem és rögtön elaludtam.

Amikor kilépnék a kertkapun valami hatalmas ugrik a nyakamba és egyből feldönt.
-Hééé!-kiabálok, hátha valaki a segítségemre siet.
-Bessy nem szabad! Hagyd abba!- Kiabál valaki a közelemből.- Ne haragudj. Ezek szerint kedvel téged.
 Végre megszabadulok attól a valamitől és felállok. Amikor visszanyertem az egyensúlyomat akkor látom hogy egy rotweiler ugrott a nyakamba.
-Köszi! Nem tudom mit csináltam volna ha nem jössz!- mosolyogtam az ismeretlen fiú felé.
Amikor ránéztem egy furcsa érzés kapott el. A gyomromban lepkék kezdtek el táncolni és akkor felismertem hogy ki is ő.
-Te...te...te...-dadogtam.
- Én?-kérdezte meglepetten.
-Te Paul Wesley vagy!- válaszoltam kicsit sem hisztérikus hangon.
-Igen én vagyok.-mondta mosolygva.-De a te nevedet még nem tudom.
.Cynthia. Cynthia Silverman.
-Szép neved van.-mosolygott tovább.
A mosolyától majdnem elolvadtam. És a szeme! Egyszerűen gyönyörű volt.
- Köszi! De te hogy kerülsz Los Angeles-be?-kérdeztem.
- Itt lakik az egyik barátom. És hozzá költöztem. Elegem lett a Hollywood-i életből.-mondta egy kicsit szomorúbban.
- Hát ha városnézésre van szükséged csak szólj! Mostmár tudod hogy hol lakom!-mondtam vágyakozva, hátha igen mond a meghívásra. Nem mintha a barátja nem tudná megmutatni a várost.
- Ez remek ötlet. De inkább este kéne. Nem szeretem a rajongókat. Este már kevesebben vannak az utcán.
- Oké, felőlem! Most rohannom kell!
- Hát, örülök hogy találkoztunk! Vigyázz magadra! Szia!- mondta sugárzó mosollyal.
- Igen, szia!
Integettem és mentem tovább. Jesszusom! Az ember nem minden nap találkozik egy hírességgel! Főleg azzal nem, akiért rajong. És itt lakik a szomszédban. Abban a pillanatban én voltam a világ legboldogabb embere.

*

Amikor megérkeztem Caroline-hoz elmeséltem neki az egész találkozást.
- Figyelj mondanom kell valamit!
-Mond csak nyugodtan!
- Biztos nem kaptál napszúrást? Ilyenkor elég erősen tűz a nap.
- Vicces vagy. Ez valóságos volt.
- Te lány...tudom, hogy oda vagy érte, de csak így nem fog besétálni az életedbe és megmenteni a kutyájától. Valamit félrenézhettél.
- Megkérdeztem a nevét. Ő az. Biztos vagyok benne. Hidd már el nekem!
- Oké, majd meglátjuk. Mit veszel fel este, amikor találkozol a nagy hírességgel?
-Csak én éreztem a gúnyt, amit beleraktál?
- Lehetséges. - mondtam mosolyogva. - Szóval?
- Még nem tudom. De nem szabad úgy viselkednem, mint egy őrült rajongónak.
- Nem ártana. Na gyere, igyunk meg egy kávét.

1 óra múlva megszólaltam.
- Ne haragudj de mennem kell. Hívlak hogy, hogyan alakultak a dolgok!
- Oké mindenképpen hívj. Aztán csak ügyesen! - kacsintott rám. - Puszillak.

- Szia!
Miután végre elhagytam a házat siettem hazafelé. Caroline csak pár utcával lakik arrébb. És már 17 éve a legjobb barátnőm.
Amikor befordulnék az utcán Paul jön felém integetve, épp Bessy-t sétáltatva.
-Szia!- köszönt megint mosolyogva.
-Hello!- mondtam elpirulva.
-Nekem a ma este tökéletesen megfelel.Neked jó?
-Persze!- lehet hogy egy kicsit gyorsabban vágtam rá a választ ahogy kellett volna.
- Akkor nyolckor érted jövök.
- Oké! Akkor nyolckor.
Integettünk egymásnak és haladtunk tovább. Annyira örültem! Este nyolckor elindulok egy totál helyes sztárral a városba.